Az nemzeti könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának
grafikai plakátgyűjteménye a magyarországi legteljesebb állomány:
kb. nyolcvanötezer az egyedi plakátok száma, a többespéldányokkal
együtt mintegy százhúszezer.
Ez a válogatás elsősorban az 1885-1935-ös időszak plakátjait tárja a
nagyközönség elé.
A képes plakát művészi és társadalmi értelemben is a kor lenyomata. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetők az éppen uralkodó stílusok, divatok.
A műfaj képviseletében azok az alkotók emelkedtek ki, akiknek munkáiban az egyediség, az ötletesség és a kifejezőerő is jelen van, mint például Berény Róbert, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Faragó Géza plakátjain. A művészi érték mellett nem elhanyagolható a pótolhatatlan információhordozó szerep sem, amelyet a kulturális élet, a kereskedelem, és a politika krónikásaként tölt be a grafikai plakát.
A két első funkció már a kezdetektől jelen volt, politikai szerepe a Tanácsköztársaság idején erősödött fel először. A mindenkori hatalom jó eszköznek találta a képes plakátot az irányított véleményformálásra.
A mai plakátok zöme tömegtermék: a fotó, sőt, mindinkább a televízió
kimerevített reklámképeinek nyelvezetével szól a fogyasztóhoz, a
képzőművészeti vonal folytonosságát már csak néhány kulturális
vonatkozású plakáton érhetjük tetten.
A plakát „az utca művészete” és ez a színtér predesztinálja
a falragaszok sorsát is: fölé egy másikat, újabbat ragasztanak,
letépik. Az idő múlásával egyre nő az igény az egykori „értéktelen”,
színes utcadísz megidézésére. Ezért nagy jelentőségűek azok
a közgyűjtemények, amelyek feladatuknak tekintik ennek a
dokumentumtípusnak a megőrzését, és hozzáférhetővé teszik azokat a
nagyközönség számára is.
